Keleti gyümölcsmoly

(Grapholitha molesta)

Magyarországon rendszeresen előforduló, veszélyes károsítónak minősülő, többnyire évente három esetleg négy nemzedékes kártevő. A negyedik, szeptemberben rajzó, áttelelő nemzedék kialakulása időjárásfüggő. 

Tápnövénye:

Polifág kártevő, elsősorban alma, körte, birs, kajszi- és őszibarack, nektarin, cseresznye, meggy, szilva, ringló, mandulaalma

Kártétele:

Az első nemzedék hernyói a fiatal hajtások csúcsába hatolnak be, és az így megrágott hajtások elhervadnak, mézgásodnak. A további nemzedékek lárvái már elsősorban a gyümölcsöt támadják meg. A hernyók részben a gyümölcs felszínét illetve belül a mag körüli részét rágják meg. A károsodott gyümölcs ugyancsak mézgásodhat.

Életmódja:

Hernyó alakban telel át a fák törzsének kéregrepedéseiben készített szövedékgumóban. Az első nemzedék rajzása általában április közepén kezdődik. A második nemzedék repülése június közepétől, a továbbiaké július végétől, illetve augusztus végétől várható. A nyári nemzedékek rajzása többnyire egymásba mosódik.A lepkék délután és este repülnek, tojásaikat a levelekre, hajtásvégekre, valamint a gyümölcsre rakják.

Tanácsok a védekezéshez:

A védekezést a rajzáskezdettől számított 14-20 napon belül, illetve a tömeges rajzást követő 7-10 nap elteltével, a lárvák tömeges kikelésekor célszerű megkezdeni. A védekezés a rajzáscsúcs és a hernyók tömeges kikelése időszakában igazán hatékony.

Feromon csapdák kihelyezése:

Csapdák kihelyezése április közepétől célszerű. A diszpenzereket és a ragasztós lapokat kb. 6-7 hetente cserélje, lehetőleg ne az ábra szerinti várható rajzáscsúcs közelében.

Ellenőrizze a csapdákat heti két alkalommal. Számolja össze az adott időszakban befogott molyok számát és jegyezze fel. Az adatokból látható a rajzásdinamika és meghatározható a beavatkozás ideje. Ha a csapda kevés molyt fog be a tapasztalati rajzáscsúcsok idején is, az kis fertőzöttségre utal. Ilyen esetben kiskertekben néhány további csapda kihelyezésével a molyok befoghatók és a populáció permetezés nélkül is kontrolálható, így kímélhetjük környezetünket.

A keleti gyümölcsmoly tapasztalati rajzásgörbéje Közép-Európában:

Az itt bemutatott tapasztalati rajzásgörbe több év adata alapján készült, de a rajzás az adott év időjárásától és a termőhely mikroklímájától függően eltérően is alakulhat, ezért is fontos a gondos rajzásmegfigyelés.

Find us

Több mint 20 éves tapasztalat

a növényvédelemben és a környezetbarát

megoldásokban.

 

  • REAGRON
3d428d_aff9c6f4831a4970a355d29ef8f7a1e3.
Szolgáltatások

- Rovarcsapdák gyártása

- Szaktanácsadás

- Kiskertek védelme

- Termelői megoldások

Elérhetőségek

Budapest, Magyarország

Tel: +36-20-9876-555

info(@)reagron.hu

rendelés(@)reagron.hu

Pentachem Kft.

© Copyright